38. Senkinek sem kellesz

38. Senkinek sem kellesz

 

- Nem megy, nem tudok visszamenni oda! Nem, nem, nem – csuklott el Wendy hangja, ahogy zaklatottan lecsúszott a fal mentén. Ellie szíve összefacsaródott a félelemtől. Kezeibe temette az arcát és a magában kavargó érzések megbénították. Visszamenni ugyanabba a házba, ahol kilenc éven keresztül bántalmazták és szexuális cselekedetekre kényszerítették, teljesen felkavaró, ráadásul fájdalmas. Észrevétlenül szorongatta ujjai között tincseit, körmeit már tövig rágta és kezein hosszú, vörös csíkok képződtek a frusztrált vakarástól, ahogy a repülőgépen bántotta magát. A földre érkezéskor az a rengeteg ember megijesztette, úgy érezte, mintha egy csapdába zárták volna, ahonnan soha többé nem szabadulhat.

 

Mint az emlékek.

 

Vannak dolgok, melyek egy életre meghatározzák az embert. Cselekedetek, melyek rosszul sültek el, álmok, melyek elvesztek a ködös levegőben, képek, melyek el lettek tépve. Házszámok, amik örökre beleégtek agyunkba, színek, illatok, melyek olyannyira felkavartak, hogy hányingered lesz tőlük. És amikor belépsz a házba, az ájulás kering, mert tudod, hogy ott kezdődött el minden rossz, megmutatod, hogy melyik szobába veszítetted el az életed értelmét, mindent, ami valaha is fontos volt számodra. Minden, amit később felhasználtak fenyegetés formájában ellened.

- Nem merek, nem én ezt nem akarom! – Levegőt kapkodva felállt a helyéről és kiutat keresett. Éveken keresztül az volt minden vágya, hogy teljesen szabadnak mondhassa magát, de amikor szembesült vele, hogy a bizonyítékok messze nem elegek, megrémült és vegyes gondolatai inkább menekülésre bírták. Azonban az ajtó mellett Katherine finoman megfogta a kezét és maradásra unszolta, nem engedhette, hogy élete legnagyobb hibáját elkövesse. Ellie kipillantott az üvegablakokon. Emberek tömkelege futkározott papírokkal és instant kávékkal a kezébe, néhány lány családtagjai várakoztak feszülten, de ő már előre tudta, hogy mindhiába. Leana szülei sírva kapaszkodtak egymásba, amikor megtudták a hírt, hogy gyermekük nem akarja látni őket, soha. Azt hitték, egyszerűen csak lelépett a barátnőjével egy távoli országba és habár nem volt egy példás lány, azt hitte, jobban ismerik ennél a szülei. Mikaela zokogva szorította magához 5 és 7 éves kisfiát, Ellie szíve pedig összefacsarodott, ahogy mindkét gyerek kétségbeesetten és sírva ellöki magától az anyját. Nem emlékeznek a nőre, aki életet adott nekik, és aki halálra aggódta magát négy éven keresztül minden áldott nap, egy elmebeteg férfi miatt.

- Valaha el tudják fogadni, hogy ő az anyjuk? – suttogta csendesen Ellie. Homlokát nekidöntötte az üvegnek és nagyot nyelt, ez túl szívfacsaró volt számára, ennyit nem bírt el. Wanda is már kinn tartózkodott, apukája kezeiben szinte elveszett, míg Briant átadta az édesanyjának.

- Valószínűleg együtt fognak élni. Mikaela, a két kisfiú és a nagyszülők, akik eddig nevelték őket – egy pillanatra ránézett Katherinere, aztán visszafordult az üveg felé. Nem volt túl érdekes számára a pszichológus, egyszerű volt, de annyira nem nagyszerű, hogy megkérdezze, milyen családi háttérrel rendelkezik. Meg aztán sok kedve sem volt beszélgetni, inkább befeküdt volna egy puha ágyba, forró teát kortyolgatva és Zayn… A francba, beszívta az alsó ajkát és elmerengve figyelte, ahogy a lányok fontos családtagjaikkal és barátaikkal ölelkeznek és magány elsöprő erővel tőrt rá. Még ha kellemetlen volt számára bevallani, akkor is nagyon hiányzott neki Zayn és Hanna. Szerette volna bepótolni az elmulasztott dolgokat, de legfőképp megköszönni mindazt, amit ez alatt a nyár alatt érte tettek. Nem kellett minden a menekülés kitervelésére gondolnia és abban a félelemben élni, hogy Jeremyék bármikor rátalálhatnak, Zayn nemcsak abban nyújtott neki segítséget, hogy hírnevet szerzett annak a lánynak, akit Jeremy ismert, hanem abban is, hogy még prostitúciós múltja után is szerette. Csak, hogy ez már nem egyszerű prostitúció volt, amin ha nagyon igyekszik az ember, egyszerűn átnéz. Egy ponton már mindenkinek el kell döntenie, hogy egy bizonytalan sikerű kabarénak akarja kitenni az életét vagy egyszerűen tovább lép. De ez piszkosul fáj.

- A szüleid néhány perc múlva itt lesznek – mondta Katherine. Ellie légzése felgyorsult és pupillái kitágultak. Annyira, de annyira szeretett volna találkozni a szüleivel, de most, hogy nem is olyan sokára, látható időn belül megtörténhet ez, megrémült és elszégyellte magát. Látta, hogy egy másik folyosón Jeremyt viszik el bilincsben a rendőrök és néhány pillanatra összekapcsolódott a tekintetük. Emiatt, a görény miatt veszett össze az anyjával és az apjával; akit a szerelmének tartott és megvédett a szüleivel szemben, az árulta el őt. – Izgulsz?

Ellie lehunyta a szemét – Félek, hogy mit gondolnak rólam, de éjszakákon keresztül arról álmodtam, hogy megölelhessem őket, miattuk tartottam ki. Ők tartották bennem a lelket, amíg nem éreztem természetesnek, hogy a körülöttem lévők dolgok mindennapiak, és lassan rutinossá válnak.

- Mit gondoltál az utolsó években? – Katherine rákapott a fonalra és elfojtott egy mosolyt, ahogy észrevette, hogy Ellie talán benne van a kommunikációban. A gépen egy – egy mondaton kívül semmit nem beszéltek, amikor pedig leszálltak, még ő is annyira megrémült az embertömegtől, hogy elnémult elég hosszú időre, nem is beszélve a két nőről és a kisfiúról, aki elég sokkos állapotban ültek be egy taxiba.

- Azt gondoltam, hogy ez már teljesen normális, már nem voltak szokatlanok egyes dolgok, beleépültek az életembe és rájöttem, hogy senkire nem tudok támaszkodni, senkinek sem kellek. – Megvonta a vállát és Katherine – re nézett – ezt közölték velünk minden nap és, ha valamit nyolc éven át ismételnek egy embernek, akkor lassan, de belenyugszik és elfogadja, hogy van benne valami.

 - Manipulált titeket és te is tudod, hogy sokan szeretnek téged, avval, hogy mindennap elismételt nektek mondatokat, csak vissza akart tartani titeket a szökéstől– Ellie bólintott és elfogadott egy félé nyújtott kávét. Egész jó volt, tuti nem az automatából hozták.

- Sokszor volt kedves, ha jó passzban volt, főleg a négy - ötödik év tájt – ráncolta össze a szemöldökét – akkor mentek a legjobban a dolgok, simán meg tudott fűzni egy – két kétségbeesett lányt, hogy akár délutánonként is lehetnek prostik és estére hazaérnek, majd a szüleiknek beadják, hogy a barátaikkal voltak vagy találtak állást. Szóval akkortájt nem volt nehéz munkájuk, a lányokat többé nem engedték haza.

- Lehetséges, hogy szerelmes volt beléd ő vagy az egyik férfi?

- Igen – suttogta. De választania kellett, hogy a család vagy Ellie. Az üzletet választotta. És evvel azt hitte, hogy megmenekül, de a legrosszabbat tette, mohó volt és a hatalma kiterjedt a családjára és Elliere is, ami végül bíróság elé juttatja.

- A szüleim, ők, honnan jönnek? – Tudta, hogy, ha Londonba lennének, már rég az épületben tartózkodnának, úgy, mint a többi hozzátartozója a lányoknak, de ezek szerint messzebb vannak. És rátört az érzés, hogy mennyire piszkosul hiányzik neki az előző élete, amitől majdnem tíz év választja el. Most bármit megadott volna azért az unalmas nyugalomért, amiből akkortájt ki akart törni, de már mindegy volt. Semmi sem lesz a régi. Az emberek ujjal fognak mutogatni rá és sajnálkozva összesúgnak a háta mögött, amikor elhalad mellettük. Talán, egy kis változásra lenne szükség, határozta el magában mosolyogva.

- Ők is Caorléban voltak. – Ellie szája kiszáradt és dadogva visszakérdezett – Egy városban voltan a szüleimmel és nem is tudtam róla? – Ha nem egy kevesebb, mint tizenkét – ezerfős helyen tartózkodott volna, még nem is sokkolja ennyire a hír, de így..

Aztán meglátta az édesanyját. Szürke farmerben volt és buggyos, fehér blúzban, amit betűrt a nadrágjába, ujjaival apja karját szorongatta és megállított egy épp mellettük elmenő rendőrt, aki Ellie felé mutatott. Ellie ajkai elnyíltak és a torka összeszorult, ahogy anyjával a tekintetük összekapcsolódott, akinek a szeméből elkezdtek patakzani a könnyek. Sok mindenre gondolt akkor és talán egy kicsit kába is volt, pedig a látványuk egyáltalán nem érte meglepetésként őt. Alig változtak az utóbbi tíz évben, egy kicsit meglátszott rajtuk már, hogy idősebbek, és az anyja fenékig érő hosszú, szinte fekete haja, most éppen csak a vállát simogatta. De olyan gyönyörű volt. Az apja felszedett néhány plusz kilót, és több ősz hajszála lett, de ebben a pillanatban úgy érezte, hogy még jobban szereti. Lenyomta a kilincset és kivágta az ajtót, ekkora sebességgel még soha nem futott magassarkúban, mint most, de nem érdekelte, hogy kitörik esetleg a lába. Az anyukája nyaka köré fonta a karját és keserves zokogásba kezdett, miközben a pólóját szorongatta. Soha nem sírt még ilyen fájdalmasan és szívszorítóan, néhány ember elfordult, amikor könny gyűlt a szemükbe a zokogó család láttán. – Annyira szeretlek titeket! – Belefúrta apja pólójába a fejét, aki beletúrt a hajába és könnyezve magához szorította. Ellie még soha nem látta sírni az apját, soha, pedig voltak rizikós időszakok, de, hogy a szeme könnyharmatba boruljon, azt sosem gondolta volna. Evelyn más volt, ráütött igazán Ellie a törékeny testével és az érzékeny lelki világával, ami az utóbbi időkben még inkább megcsorbult. – Zayn – motyogta érthetetlenül suttogva, de senki nem hallotta, őt is szerette volna magához ölelni és bocsánatot kérni minden hülyeségért, amit valaha elkövetett, de ez a nap a szüleié volt. Gyakorlatilag felnőtt az egyetlen lányuk és ők nem nézhették végig, azt mondták nekik, hogy valószínűleg meghalt és evvel az érzéssel kellett élniük kilenc évig. Aztán a nyaralásukon megtudták, hogy a lányukat az ex – pasija csapdába csalta, többször megerőszakolta és prostitúcióra kényszerítette. Mit érezhettek ekkor?

- Mi is nagyon, nagyon szeretünk, Kicsim! – szipogott Evelyn és elhúzódott Ellietől. Remegve megtörölte könnymaszatos arcát egy papírzsepibe és elbűvölve nézte, hogy mennyit változott a lánya a külön töltött évek alatt. – Gyönyörű vagy! – suttogta.

Rámosolygott és lehajolt a mellette álló kisfiúhoz, aki nyálas puszit nyomott az arcára – Szia, Brian! – Wanda – ra pillantott, aki egy „Köszönömöt” tátogott, amihez hozzátette, hogy „mindent”. Megrázta a fejét, megpuszilta a fiú homlokát és a vörös hajú lánnyal néma szemkontaktusban megegyeztek, hogy soha többé nem keresik egymást. Csak fájdalmat szült volna.

Abból pedig abban a pillanatba volt elég, végignézte, ahogy Brian visszatotyog édesanyjához és utoljára visszamosolygott mindkettejükre. Stella - n, Tracey – n, Alisa – n, Brenda – n, Leah –n, Mikaela - n, Natalie – n, Rubye – n végignézett és csak arra tudott gondolni, hogy nélkülük még mindig csak egy engedelmes prosti lenne, akit bárki megfélemlíthet. De ma már nem az.

És úgy tűnt számára, hogy ez a két hónap, ha néhol még közel sem volt könnyű, megszépítette az utóbbi tíz év minden rossz mozzanatát, és még ha a kapcsolat nem is jött össze, ő boldog volt. Jeremy megpecsételte és, ha bár Ellie egész életében küzdött, hogy ezt megcáfolja, soha nem tudott ellentmondani a tényeknek. A múltat nem lehet megmásítani vagy kitörölni, az egész életünkre kihat és beárnyékolja a jó dolgokat is. Még Zaynt is.

De valamiért érdemes küzdeni.