37. Hozzám jössz feleségül?

37. Hozzám jössz feleségül?

Elvesztem az emlékekben. Még ha úgy is kell töltenem a napjaimat, mintha nem vágyakoznék utána, attól még hű maradhatok hozzá és a közös emlékeinkhez. Nem számít, milyen sok időt töltünk külön, ha erős maradok. Nem szabad azon tépelődni, hogy mi nem történhetett meg közöttünk, inkább arra kell emlékezni, ami már megtörtént.

- Nagyon erős nő vagy, Ellie, remélem, tudom! Ha bármire szükséged van, néhány sorral hátrébb megtalálsz, szívesen beszélgetek veled! – A pszichológus reménykedve ránézett. Szemeivel aggódva végigpásztázta a megtört testet és legszívesebben felzokogott volna sajnálatában. Tisztában volt vele, hogy az utóbbi évek az egész életét megpecsételték a nyugtalan lánynak, aki mellette ült és elrévedő tekintettel szemlélte az elé táruló látványt. Szemei üvegesek voltak, arca megkeményedett és ujjait szorosan összekulcsolta, mintha csak szüksége lett volna egy másik emberre, aki megfogja a kezét. Makacs volt és gondolatai ostromozták egész elméjét, soha véget nem érő utat nyitottak meg a bűntudat és a keserű méreg felé. Katherine Sandoval megköszörülte a torkát és egy műanyag kocsi fiókjából előhúzott egy sajtos és egy csirkés szendvicset, amit a nő elé helyezett. – Ellie kérem, egyen, jót ..

- Ne hívjon Ellienek! De legfőképp hagyjon már békén. Nincs szükségem senkire! – Villámokat szóró tekintetét a nőre, aki egy szempillantás alatt leintette a feléjük közeledő rendőrt és ápolót, ahogyan látta Elena kitágult pilláit. – Ne engedje ide őket, kérem, ne engedje, hogy bántsanak! – Kétségbeesetten megszorította a szék karfáját és egyre kisebb helyen próbált elrejtőzni a kényelmes ülésben. Íriszeit könnyek szúrták, de megpróbált uralkodni érzelmein utolsó lélekjelenlétével is és apró lökésekkel ringatta magát álomba – Védjen meg tőlük!

Katherine szíve összefacsarodott, még soha senkit nem látott ilyen védtelennek és törékenynek, mint Elliet, aki már teljesen elveszítette önmagát. Nem bízott senkiben sem, még a rendőrökben és az ápolókban sem, riadt volt és segítségre volt szüksége, mielőtt végleg összeroppan. A pszichológus tanácstalanul megrázta a fejét és az igazgatóhelyetteshez sétált és a mellette álló civil ruhás orvoshoz – Ne menjenek a közelébe, egyikőjük sem tartózkodjon a két méteres körzetében, amíg … – de egy másik ápoló durván félbeszakította a nőt, aki dühösen szembe fordult vele – De meg kell vizsgálnunk – halkította lejjebb a hangját és kínjában megköszörülte a torkát. Katherine szúrós szeme kellemetlen helyzetbe hozta a fiatal lányt – Ha én azt mondom, hogy nem mehet közelebb hozzá, akkor az úgyis lesz! Megértette, kisanyám? – vágta hozzá csípősen, aztán leengedte a vállát és nyugodtabban hozzátette – Teljesen összetört, de ezen kívül valószínűleg komolyabb baja nincsen, semmi szükség vizsgálatokra, csak megfélemlíti őt. Ha felébred, beszélek vele és egy normális alkut kötök vele. De – fordult el jobbra és ujjaival megbökte az egyenruhás férfit– fél maguktól, ne zaklassák még jobban fel! Nem tudom miért ilyen bizalmatlan a rendőrökkel szemben, de bármire képes, hogy minél messzebb kerüljön maguktól!

Elliet rövid pihenéséből hamar kiszakította Brian síró hangja. Wendy az ölébe vette és halkan csitítgatta a zavart kisfiút, míg a nő kinyújtóztatta elgémberedett lábait és megdörzsölte arcát. Álmában Zaynt látta, ahogy nevetve magához vonja és cukkolva belenyúl a gödröcskéibe. Egy parton ültek hárman, Ellie a férfi ölében, míg Hanna mellettük homokozott, amikor hatalmas vihar jött és a tenger elragadta mindegyikőjüket.

Sóhajtva vette fel a szőnyegről táskáját és egy kis tükör után kutatott, de helyette egy levél és néhány lap került a kezébe. Az ajkai apró „o” alakot formáltak, ahogy mindent kiterített a mellette lévő székre. Ezeket a rajzokat még sosem látta, állapította meg gondosan végigfuttatva rajtuk a szemeit. Fogalma sem volt róla hogyan kerülhettek a táskájába, valószínűleg Hanna csempészte bele, amikor ő éppen nem vette észre és erre a kicsiny figyelmességre most hatalmas szüksége volt.  Ez a szeretetbomba mentette meg a végső összeomlásról és a szívecskék, amik minden papíron megtalálhatóak voltak, megmelengették a sajátját is. Szipogva lehunyta íriszeit és beharapta ajkát, hogy a rendíthetetlen zokogás ne uralkodjon testén, de amikor a kezébe került még egy rajz, feladta a harcot. A kép hármójukat ábrázolja, ahogy egymás mellett állnak és barna hajukat az egész papíron viszi a szél. Mindegyik emberke alá helyesírási hibákkal egy – egy szó áll. Hanna. Apa.

Anya.

- Nagyon szép rajzok, ki készítette őket? – kérdezte figyelmesen a pszichológus. Ellie megtörölte az arcát és mosolyogva felpillantott Katherine – re.

- A kislányom.

***

- Nem akarok hazamenni! – visítozott Hanna a hatalmas szoba közepén. Zayn mérgesen jártatta körbe a szobában a tekintetét, amiben a játékok és ruhák szanaszét voltak elszórva. Úgy érezte, most nem tud megküzdeni egy hisztis gyerekkel, az utóbbi napok teljesen lefárasztották és kitaszították a ringből. A bizalom, a kapcsolatok fő hordozója. És Ellie határozottan nem bízott meg benne, hiába mondta és éreztette vele, hogy mennyire szereti. Attól függetlenül viszont szívesen megkereste volna azokat a seggfejeket, akik ezt művelték a lánnyal, aki neki a barátnője volt. A kezei minden pillanatban ökölbe szorultak ahányszor csak arra gondolt, hogy miket kellett átélnie, miket kellett eltűrnie. De úgy érezte, szerencsére van egy lánya, akivel minden fontos dolgot át szeretne élni és ezt egy rohadt cellából képtelen lenne.

 - Mi bajod van? – szorította össze az állkapcsát és komor képpel vizslatta Hanna – t. Megrázta a fejét és összeszedegette a körülötte lévő kicsi ruhákat. Ez a lány soha nem tett ilyet, rémisztő volt látni, hogy az ártatlan Hanna egyes helyzetekben akár az egész szobát felforgatná, csakhogy elérje a célját. – Én döntöm el, hogy mikor megyünk haza és attól, hogy te ilyen felfordulást okozol, nekem csinálsz több munkát, mert a te bőröndödet, már összeraktam. Most pedig kezdhetem, előröl. – Dühösen hajtogatta a kislányruhákat és nyűgösen letérdelt a földre a bőrönd mellé, ahonnan Hanna mindent kipakolt. Komoran felemelte a fejét és megszólalt – Menj be a szobádba. Most!

Nézte, ahogy egyetlen lánya szipogva és feldúltan befut a helységbe és a fájdalom, mintha átvágta a gátat, amit neki szabott. Háborogva sziporkázott végig egész testén és lüktetett ereiben, pont, mint akkor, amikor rájött, hogy végleg elvesztette Melissat. Felállt, kisétált a teraszra és a korlátnak dőlve elgondolkozva szemlélte a partot. Ezúttal sokkal több volt ez egyszerű bámészkodásnál, az emlékek hada utolérte és felidézett minden egyes pillanatot, amit Melssel éltek át Caorléban.

„ Beletúrt a lány fenékig érő szőke hajába, mire ő hátrabillentette a fejét és somolyogva megszorította a fiú szabad kezét. Tudta, hogy szinte megőrül, amikor fürtjei a hátát verdesik és sokszor órákig képes volt birizgálni a tincseit, míg végül mindketten álomba szenderültek. Zayn hátulról magához szorította Melissat és valamikor 2012 nyarán végigsimított combközépig érő ruhájának alján. - Miért nem láttam rajtad még ezt a ruhát? – tette a lány vállára a fejét és lepillantott az anyagra. – Szerintem nagyon kirívó, nem illik hozzám és túl rövid – hadarta fintorogva a lány és Zayn karjába simult. Zaynnek sem okozott könnyű perceket, amikor Melissanak évekig azt hajtogatta, hogy mennyire szexi, míg Ellienél inkább meg kellett válogatni a szexuális jelzőket, mert ő nem kedvelte őket. – Nagyon dögös – hümmögött a fiú és végigsimított a lány hosszú combján, aki sóhajtva a mellkasának döntötte a fejét.

- Tudtam, hogy tetszeni fog – mondta lehunyt szemmel kuncogva és Zayn izmos mellkasának feszült a háta, aki újra végigfutatta ujjait a combokon.

- El akarsz csábítani, baby, de megígértem magamnak, hogy ma nem – hajtotta nyöszörögve a lány nyakhajlatába az arcát. Lehunyt szemmel szuszogott, Melissa megszorította a karját és légzése egyre szaporodott, mellkasa egyeletlenül emelkedett és süllyedt. Képek jelentek meg a fejében, arról, hogy Zayn csuklójára szorítja a kezét és ő nagyokat sóhajtva élvezi a kemény döféseket… - Úristen – suttogott kábultan. Elpirult, soha nem gondolkozott ilyesmin, alig egy éve vesztette el a szüzességét és nem is értette, mi történt azóta vele. – Na, mi az? Csak nem fantáziálsz? – nevette el magát barátnője arca láttán. – Dehogyisnem – vigyorodott el. Melissa megpördült a karjaiban és kezeivel Zayn derekát szorongatta, arcát belefúrta a mellkasába és beharapta az ajkát. – Hé, Mels, ez teljesen normális, evvel nincs semmi gond, én is sokat fantáziálok rólad – röhögött fel és még jobban magához szorította a lányt, aki a világmindenséget jelentette számára. Mindketten lerúgták a lábbelijüket és elmerültek egymás társaságában csendes suttogások közepette éjjel a parton. Aztán Zayn váratlanul megszólalt, félbeszakítva barátnője csiripelést.

 - Mels, hozzám jössz feleségül?”

Zayn a korlátra tette forró fejét, lehunyt szemmel némán felzokogott és lecsúszott a fal mentén. – Miért mentél el? – suttogta. A fájdalom és az üresség szörnyű érzés, legtöbbször egyszerre tőrnek párban az emberre, hogy megroncsolódott lelket elpusztítsák és kisemmizzék a föld felszínéről. De csak, ha hagyod. Hagyod eluralkodni magadon és kinyitod előttük az ajtókat, mert elvakultan csak a sajnálat és a hiány lebeg a szemed előtt. Tudod mit? Ha erről az oldalról nézed a dolgokat, soha nem fogsz békére lelni, valami egész életeden át kísérteni fog, az emlékek, az illatok, a ruhák, amiket imádott, a nyuszi, amivel aludt…Mindvégig a fájdalmat fogják üzenni. De a legnagyobb baj mégis az, hogy nem a szeretetet. Kínok alá vetnek és meggyötrik a szívet, mindaddig, míg nem vagy képes kijelenteni, hogy jól vagyok. Jól vagyok, elmémben az emléke örökké élni fog, de a fájdalma már nem. Nem engedem, hogy eluralkodjon a testemen minden rossz pillanatban. Ez a szakítás átka, mindig eszedbe juttatja, hogy újabb fontos embert vesztettél el az életedben. Ez pedig nagyon kegyetlen tud lenni.

Előhúzta a telefonját a zsebéből és kikereste a névjegyzékből a pszichológusa számát. Három éve már annak, hogy felkereste és utoljára beszélt vele. Utána egy ideig jó volt, segített neki, hogy arra koncentrálhasson, ami a legfontosabb, a családjára és a szeretteire. Akkoriban sokat barkácsolt és festett Hanna számára, a falak egy - két havonta újabb és újabb mintákkal bővültek, de ez idő tájt kevesebbet ostromolta a gyász, és a lánya mindig csillogó szemekkel kuncogott a karjában mikor meglátta a legfrissebb alkotást. Talán most is tud valamit ajánlani a doktornő.

- Hallo, Katherine Sandoval – t keresem.